Nagy Veronika képein csönd van, nyugalom, és hely. S mindezek többféle értelemben. Hely például úgy is, hogy férne oda még vonal, szín, forma, tárgy, növény, látvány. Szerencsére, még sincsenek ott, amik lehetnének. Leheletfinoman vannak megragadva a valós tájak, látványok élményei, belsővé vált képei, és óvatosan (nem félénken, hanem féltőn) helyeződik belőlük papírra annyi, amennyi a lényegük megéléshez kell. Ahogy a természet a nagyon részletes, aprólékos, harsogóan színes tavaszi, nyári és őszi megjelenéséből a saját alapvonalaira, alap szerkezeti elemeire csupaszodik télre, […]